A gondtalan első osztály titka

////A gondtalan első osztály titka

A gondtalan első osztály titka

Iskolába készülő nagycsoportosok és első osztályos kisdiákok szülei részére

Az iskola közeledtével a szülőkben is megjelenik az aggodalom, hisz a gyermek eddigi életes során most kerül majd először igazán olyan helyzetbe, amikor megmérettetéssel szembesül. Ki ne szeretné, ha gyermeke jól teljesítene, ha büszke lehetne rá? Mindenkiben kicsírázik a gondolat, hogy

  • …tényleg olyan okos, ügyes a gyermekem ahogy én gondolom?
  • …hogy fogja bírni a megnövekedett terhelés?
  • …végig bírja majd ülni a tanórákat?

Persze az aggódáson túl is tehetünk azért valamit, még hozzá nem is keveset. Ha már életének első 6-7 évében tudatosan támogatjuk fejlődését akkor biztosak lehetünk benne, hogy gondtalan lesz az iskolakezdés is. Felöletlen gondolat abban bízni, hogy majd az óvoda teljes mértékben felkészíti a gyermeket az iskola kihívásaira. Az óvónők legjobb szándéka ellenére sem lehet az ismert tárgyi és szervezeti feltételek között személyre szabott felkészítést végezni, így maximum az általános alapokat kapják meg.

Olvasó gyerekDe mi is az amire egyáltalán fel kell készíteni a gyermeket? Bizony az iskola felkészülés nélkül ismeretlen, félelmetes világ. Az óvoda kötetlensége után naponta négyszer, ötször 45 percet végigülni, figyelni, és azt csinálni amit KELL megoldhatatlan feladatnak látszik. Pedig nem nagyon van más lehetőség. Mégis vannak gyerekek, akik élvezik az elfoglaltságokat, amelyeket a tanító kezdeményez, míg mások már az első percekben elunják magukat, és gyötrelem számukra minden perc, amit az iskola falai közt kell töltsenek. Mi a különbség köztük? Az hogy az iskolát megelőző hónapokat mivel, hogyan töltik. Tudomásul kell venni: a tanulás nem az iskolával kezdődik, az iskolakezdésre már meg kell tanulni, tanulni, meg kell szerezni azt a mindennapi rutint, ami az ismeretek rendszeres folyamatos elsajátításához szükséges.

A gyermek, ha korához, képességeihez igazodó kihívással találkozik, akkor saját erőfeszítései által tud a legjobban fejlődni. Sok szülő, és néhány szakember is úgy gondolja, hogy a gyermeknek az első 6-7 év kizárólag a játékra van, a tanulást ráér majd az iskolában elkezdeni. Pedig nagy hátránnyal indul az aki kihagyja az iskolát megelőző időkben a szellemi képességek edzését! Nem, nem arra gondolok, hogy a gyermek úgy menjen iskolába, hogy tudjon írni, olvasni és összeadni-kivonni 20-ig, hanem, hogy játékosan tanulja meg az ismeretek elsajátításának tudományát. Ha ez kimarad, ha egy gyermek az oviban csak rohangál, kisautót lököd, vagy babát cipel, otthon pedig ki se kerül a kezéből a távirányító és az okostelefon, vagy ne adj Isten valamelyik agyonreklámozott buta játék, akkor kódolható, hogy az iskolát kudarc élménnyel, problémákkal kezdni. Mivel nem érti mi is zajlik körülötte unni fogja magát, minden porcikája tiltakozik a szoros időbeosztás, a kötöttségek, a folyamatos tennivalók ellen, hiszen nem szokott hozzá az efféle terheléshez. Képtelen lesz az érzésein uralkodni, ő lesz az, aki bontja a rendet, zavarja a munkát, mindig mást akar majd tenni, mint amire épp kérik. Ő lesz a rossz gyerek az osztályban, és ha valakire rákerül ez a bélyeg, akkor ennek meg is akar felelni, és ezzel az egész iskolai előmenetele megpecsételődik, erre pedig az egész jövője rámehet.

Nehogy azt hidd, hogy olyan nagy csodáról beszélek! Előbb utóbb mindenképpen be kell építeni a mindennapokba a gyermekkel való foglalkozást, akkor már jobb pár hónappal korábban mint később. Heti 2-3-szor 15-20 perc bőven elég, hisz ismét mondom, nem az a cél, hogy már iskola előtt elsajátítsa a első osztályos anyagot. Nem írni, olvasni, számolni kell tanítani, hanem olyan gondolkodásra késztető feladatok elé kell állítani, amik felkészítik a gyermek idegrendszerét az új ismeretek befogadására. Nem az előrehozott feladatmegoldás A CÉL hanem A TANULÁSI KÉPESSÉG FEJLESZTÉSE. Ha sikerül a játékot és a tanulást ötvöznünk, a gyermekben pozitív érzések alakulnak ki a tanulással kapcsolatban, ez pedig rendkívül motiváló, és az iskolában jelentkező kisebb-nagyobb nehézségeken is átlendíti.

A gyermekek leginkább a játék által motiválhatók, és a világ legizgibb játéka a tanulás. Ha a játékba illesztjük az ismeretátadás folyamatát, sokkal hatékonyabb eredményt érhetünk el, mint direkt módszerekkel. Munkámból kifolyólag rengeteg jobbnál jobb fejlesztő játékot ismerek, játszóházainkban gyermekek százai próbálgatták ezeket, üzletünkben több ezret eladtunk már belőlük, de bevallom, csak most, saját példánkon keresztül tudatosodott bennem, hogy ha ezek közül egyetlen egyet kellene választanom az mindenképpen a LOGICO lenne. Valószínűleg már te is hallottál róla, hisz szinte minden óvodában elérhető, talán nektek is van, de igazából ami hiányzik szinte mindenhol, az a tudatosság amivel ezt a játékot használni érdemes.

Fiú rsNe felejtsük el: a cél nem az, hogy a gyermeknek eggyel több kacat legyen a szobájában, hanem az, hogy vidám, kiegyensúlyozott, boldog gyermekként, kimagasló eredménnyel végezze el az első osztályt, és ez a LOGICO tudatos használatával könnyedén elérhető. Az a cél, hogy az iskola első évében olyan sikerélmények érjék a gyermeket, amik hosszú évekre megalapozzák majd az iskolához, a tanuláshoz való viszonyát, és így eldöntik, hogy a következő iskolai évek keserves, kudarcokkal teli hétköznapokat vagy pedig vidám kihívásokat jelentenek.

LOGICO logó

A LOGICO lényegében játékos feladatlapok gyűjteménye. Ezeket a feladatlapokat egy erre a célra tervezett speciális táblába kell helyezni, és a feladatokat a tábla korongjainak a megfelelő helyre történő húzásával kell megoldani. Ha készen vagyunk, akkor a feladatlapot megfordítjuk, és ezzel leellenőrizzük, hogy jól oldottuk-e meg a feladatot. Igen, ilyen egyszerű, és ebben az egyszerűségben rejlik a zsenialitása. A LOGICO-nak 2 változata van, egy 6 gombos tábla a 3-5 évesek számára, valamint a LOGICO Piccolo ami főként az iskolára való felkészítéshez tökéletes, illetve a kisiskolások tananyagához illeszkedik. A LOGICO Piccolo iskolakezdős csomagok használatával a gyermekek megkapják azokat az alapkészségeket amelyek később játékká egyszerűsítik a betűk, számok felismerését, vagyis az olvasás, írás és a matematika tudományának elsajátítását, illetve az első osztályosoknak kifejlesztett feladatok tökéletes játékos gyakorlási lehetőséget biztosítanak a kisiskolásoknak.

A tábla egyetlen darabból van, szinte lehetetlen eltörni, tönkre tenni, nem tud szétszóródni, tökéletesen játszható akár autóban is, miközben reggel mentek az oviba, vagy egy hosszabb útra, pl. nyaralni. Lapos, a tábla egy füzet csomaggal akár egy nagyobb női táskában is elfér, vagy a gyermek hátizsákjában, bárhova vihetitek, akár a délutáni fociedzésre várva, akár a gyermekorvosi rendelőben is előkerülhet, oldva az idegőrlő várakozást.

LOGICO előnyök rs

A keretet egyszer kell csak megvenni, a feladatlapok ára pedig nincs 100.-Ft, még fénymásolni sem érdemes, mert a kétoldalas színes fénymásolat többe kerül mint ha megveszed. 15 feladatcsomag van az iskolakezdés megalapozására és 13 olyan ami az első osztályhoz alkalmazkodik.  Ez a 15 vagy 13 feladatcsomag kb. annyiba kerül mint egy babaház vagy egy távirányítós autó. Egy felkészítő tanárnak egyetlen óra alatt kifizeted egy feladatcsomag árát, és ez most független attól, hogy nagycsoportosként felkészítésre járatod hozzá a gyermeket, vagy már kapkodva, idegeskedve az első osztály mellett járatod korrepetálásra.

Hogy mikor érdemes elkezdeni? MOST! Persze a legjobb az, ha minél előbb kezditek, de végül is még első osztályban sem késő bekapcsolódni.

A LOGICO Piccolo ISKOLÁBA INDULOK és ELSŐ OSZTÁLYOS VAGYOK csomagjainak részletes bemutatásához, és egy fantasztikus LOGICO ajánlathoz…

Nyil_felfele2

kattints ide

5665z11rsHogy honnan veszem a bátorságot, hogy ilyenekről írjak?

Helló, szia! Péter vagyok a BÓBITA Játékboltból. Évek óta foglalkozom fejlesztő játékokkal, folyamatosan olvasok, fejlesztem magam a témában. Megszámlálhatatlan játszóházat csináltunk az elmúlt évek alatt, folyamatosan együttműködünk a szombathelyi óvodákkal, iskolákkal, fejlesztő pedagógusokkal, de vásárlóink történetei legalább annyi gyakorlati tapasztalattal segítenek. A lényeg azonban nem ez. Anna lányunk most másodéves a Bolyaiban, és nem rég mi is átestünk ezeken. Ugyan úgy aggódtunk, hogy mi lesz a suliban, hogy fogja bírni a terhelést, hogy fogja elviselni a kötöttségeket. Ma már persze lazán vagyunk, hisz Anna közel 100%-os teljesítménnyel hozta az első évet, úgy, hogy mi hétköznap egyáltalán és a hétvégéken is csak az előírt minimumot gyakoroltuk. Anna imád iskolába járni, szinte szívja magába a tudást.

Amit olvasol az mind saját tapasztalat!

By | 2018-02-02T17:05:20+00:00 szeptember 16th, 2016|Gondolatok|0 Comments

About the Author:

Leave A Comment